A ChatGPT legújabb, úgynevezett agent (ügynök?) változata már nem csak válaszol, hanem önálló lépéseket tesz a kérésünkre: információt keres, fájlokat nyit meg, kódot futtat, akár más alkalmazásokkal is interakcióba lép – proaktívan, önállóan. És már olyan helyzet is előállt, amikor ő pipálta ki, hogy „ember vagyok, nem robot” – valaki helyett.

Van, aki ezt nem látja problémának, hiszen ahogy mondja, a gép a megbízó nevében jár el. De van, akiben felmerült egy csomó kérdés az új helyzetben. Ez utóbbiak közé tartozom én is.

Már régen beszélnek a fejlesztők arról, hogy hogyan is lesz az, amikor ezek a rendszerek rendelkeznek azzal, amit angolul úgy hívnak, hogy „agency”, ami itt nem ügynökséget jelent, hanem cselekvőképességet.

Gondoljunk arra, hogy a chatbot az elmúlt években egy passzív szereplő volt: mi kérdeztük, ő válaszolt. A cselekvőképesség azt feltételezi, hogy a chatbot önállóan jár el egy feladat megoldása során. Mondogatták az elmúlt években, hogy egyszer eljön ez az időszak is, és tudjuk, hogy minden nagy fejlesztő laboratórium erre a szintre hajt. Nos úgy tűnik, hogy megérkeztünk ennek a korszaknak a kezdetére. A ChatGPT agent (kérdés, hogy ügynöknek fogjuk-e nevezni) ennek egy kezdeti változata.

És mi a gond ezzel?

Például az, hogy együttműködünk egy rendszerrel, amelyről feltételezzük, hogy megérti az utasításainkat – de vajon ugyanúgy érti, mint mi? És azért fontos ez, mert már nem csak válaszokat fogalmaz meg, hanem eljár a nevünkben, például repülőt vagy hotelt foglal le stb. Mi a garancia arra, hogy pontosan azt hajtja végre, amit mondtunk neki? Hogy nem ért félre valamit?...

Másfelől azonban... Lehet, hogy a félreértésnek ez a lehetősége nem is olyan nagy baj, hiszen mi emberek is állandóan félreértjük egymást? Nyújtsa fel a kezét az, aki még sosem értett félre egy helyzetet, vagy sosem értették félre őt magát… Ahogy mondogatjuk néha, Gadamert parafrazálva, hogy minden megértés egy termékeny félreértés?

David Krakauert hallgattam ma, aki elég élesen húzza meg a határt az intelligens és a nem intelligens között, és ezt egy szimpatikus példával illusztrálja. Úgy fogalmaz, hogy az intelligencia akkor nyilvánul meg a legvilágosabban, amikor valaki nagyon kevés bemenetből is sokat tud kihozni. Az nem túl megható, mondja, ha valaki úgynevezett intelligens viselkedést tanúsít, miközben rengeteg információ áll a rendelkezésére. Ez alapján az LLM-ek a legkevésbé lennének intelligensek, ugye?

Az új képességük azonban, amit cselekvőképességnek (vagy agency-nek) nevezünk, ettől még valós, és feltesz az emberiségnek pár kérdést. Például azt is, hogy ha egyszer a gép nem csak érti azt a kérdést, hogy „ki vagyok én?”, hanem fel is teszi nekünk – vajon mit válaszolunk majd neki?