AI (9)
Nemrég nagy visszhangot keltett egy példátlan megállapodás az amerikai SAG-AFTRA színészszakszervezet és egy mesterséges intelligencián alapuló hanggeneráló stúdió között.
Ez az együttműködés igazi mérföldkőnek számít a szórakoztatóiparban. Tavaly nyáron a színészek hangot adtak aggodalmaiknak, tiltakozásokkal reagálva arra a tendenciára, hogy a generatív mesterséges intelligencia (AI) egyre inkább helyettesíti őket és hangjukat a stúdiókban. A színészszakszervezet és a mesterséges intelligencián alapuló hanggeneráló stúdió közötti megegyezés erre a krízishelyzetre keresi a megoldást. A probléma akkor lett igencsak égető, amikor a Microsoft kutatói bejelentették a VALL-E nevű új szöveg-beszéd mesterséges intelligenciamodellt, amely három másodperces hangminta alapján képes szimulálni egy ember hangját.
A Replica Studios-szal kötött egyezség ezért valódi fordulópontot jelent. A megállapodás lehetőséget ad a szakszervezeti tagoknak arra, hogy döntsenek: hozzájárulnak-e hangjaik mesterséges intelligencia általi felhasználásához vagy sem.
A Replica Studios magát etikus AI-vel foglalkozó vállalatként definiálja, és ez az együttműködés az első ilyen jellegű a szakmában. A megállapodás egy több hónapos sztrájk után jött létre, amely során a szinkronszínészek kifejezték aggodalmaikat az AI által történő helyettesítésükkel kapcsolatban. Ez az egyezség biztosítja számukra, hogy kikérik a beleegyezésüket a hangjuk digitális felhasználásához, és lehetőséget ad nekik arra, hogy esetleg elutasítsák a jövőbeli felhasználását. Ennek ellenére néhányan továbbra is úgy érzik, hogy ez a megoldás nem megnyugtató, hanem inkább csak a beleegyezés látszatát kínálja, és attól tartanak, hogy az egyezség hosszú távon káros lehet az iparág számára, mivel gyakorlatilag megnyitja az utat az élő színészek mesterséges intelligencia általi helyettesítésére. (Vice.com)
Ez a tendencia nem egyedi. A fenti hírrel szinte egyidőben jelentette be a Duolingo, a közismert nyelvtanulási alkalmazás mögött álló cég azt, hogy 2023 végén körülbelül 10%-kal csökkentette szerződéses munkaerő-állományát az AI modellek, például az OpenAI ChatGPT-4 alkalmazásával. Az AI modellek segítségével egyszerűsíteni szeretnék a tartalomgyártást és a fordításokat. A Duolingo szóvivője úgy fogalmazott, hogy a ChatGPT-t használják a fordításra, majd ezt követően emberi szakértők ellenőrzik, hogy az eredmény megfelel-e a szakmai elvárásaiknak. A Duolingo Max változatot, a cég prémium előfizetési szintjét már úgy forgalmazzák, hogy közlik: a felület használja a ChatGPT-4-et. A cégnek saját, „Birdbrain” névre hallgató AI modellje is van, amely személyre szabja a tananyagot.
A cég azonban vitatja, hogy „elbocsátások” történtek, mondván, hogy a Duolingo szerződéses munkatársainak csak egy kis részét bocsátották el, mivel a projektjeik befejeződtek – azaz feltehetően nem hosszabbítottak velük szerződést. A cég szóvivője több okot is említett, például a szerződés befejezését, vagy azt, hogy a tartalomkészítési műveletek már nem igényelnek annyi embert a munka elvégzéséhez. A cég azonban megerősítette a Bloombergnek azt, hogy az AI miatt már nem volt szükség annyi emberre.
A szerződéses munkatársak és a Duolingo felhasználói egyaránt csalódottak voltak az elbocsátások miatt, mivel ez hozzájárul az egyre növekvő félelemhez, hogy az AI helyettesíteni fogja az emberi munkaerőt.
(A fenti kép: TechCrunch).
Ezek az események összhangban vannak a Világgazdasági Fórum által közzétett, „Jobs of Tomorrow: Large Language Models and Jobs” című fehér könyv megállapításaival, amely a generatív mesterséges intelligencia, különösen a nagy nyelvi modellek (LLM-ek) munkaerőpiaci hatásait elemzi. Mint tudjuk, ezek a technológiák eredeti tartalmakat hozhatnak létre azáltal, hogy nagy adatmennyiségekből nyerhetnek ki információkat, jól fordítanak nyelveket, illetve potenciálisan bonyolult döntéseket is hozhatnak. Az LLM-ek alkalmazása jelentős termelékenységi növekedést és új munkatípusok létrejöttét eredményezheti, de egyben meglévő szerepek eltűnését is okozhatja, növelve a társadalmi egyenlőtlenségeket és a munkabiztonság hiányát.
A Világgazdasági Fórum elemzői szerint az LLM-ek, mint például a ChatGPT, széles körben befolyásolhatják a munkaköri feladatokat, mivel a munkaidő 62%-a nyelvi feladatokat foglal magában. Az elemzés 19 000 egyedi munkakört vizsgált meg 867 foglalkozási ágazaton belül, értékelve minden feladatot az LLM-ek általi automatizálás vagy kiegészítés potenciálja szerint.
Az elemzés elkülöníti a(z) (1) rutinszerű feladatokat, (2) azokat, amelyek esetében az AI mint kiegészítő eszköz használható és (3) a teljességgel nem rutinszerű munkaköröket. A szerzők abból indulnak ki, hogy a leginkább automatizálható feladatok rutinszerűek és ismétlődőek, míg a leginkább kiegészíthető feladatok absztrakt gondolkodást és problémamegoldást igényelnek. Az alacsonyabb expozíciós potenciállal rendelkező feladatok magas szintű személyes interakciót és együttműködést igényelnek.
A leginkább automatizálható munkák közé tartoznak például a hitelbírálati ellenőrök (81%-a automatizálható), menedzsment elemzők, telemarketingesek, statisztikai asszisztensek vagy pénztárosok. Az elemzés ugyan nem említi, de ide sorolhatjuk a szinkronszínészeket vagy a fordítókat is, ahogy az előbb idézett két cikk példáiban már láttuk, és a sor folytatható. A feladatkiegészítésre leginkább alkalmas munkakörök a matematikai és tudományos elemzésekre helyezik a hangsúlyt, az elemzés számos példát említ ebből a kategóriából is. Az automatizálás vagy kiegészítés alacsonyabb potenciáljával bíró munkák, mint például az oktatásban dolgozók, útmutatási és karriertanácsadók, az otthoni egészségügyi segítők, vagy általában a fizikai munkát feltételező munkakörök várhatóan kevésbé fognak változni a jövőben.
Az iparági elemzés szerint a legnagyobb potenciális expozícióval rendelkező iparágak a pénzügyi szolgáltatások és a tőkepiacok, valamint a biztosítás és nyugdíjkezelés. A funkcionális csoportok elemzése során arra következtetnek, hogy az információs technológia és a pénzügy területei rendelkeznek a legnagyobb potenciális expozícióval az LLM-ekkel szemben. Az elemzés végén egy optimista fejezet arról szól, hogy az LLM-ek alkalmazása új szerepeket is létrehozhat, mint például AI fejlesztők, felület- és interakciótervezők, AI tartalomkészítők, adatgazdák és AI etika és kormányzás szakértők.
A jelentés megállapításai rávilágítanak arra, hogy az LLM-ek alkalmazása hogyan változtathatja meg a munkahelyek táját, értékes áttekintést nyújtva a politikai döntéshozóknak, oktatóknak és üzleti vezetőknek, vagy akár azoknak is, akik most tervezik vagy újratervezik a karrierjüket.
Az elemzés szerzői úgy vélekednek, hogy a politikai és gazdasági vezetőknek és döntéshozóknak fel kell készülniük arra, hogy kezelni tudják a munkaerőpiac gyorsan változó igényeit. Ez magába foglalja a munkaerő tervezését, az életen át tartó tanulást, és a társadalmi biztonsági hálók erősítését. Felhívják a figyelmet arra is, hogy a nagy nyelvi modellek kiterjeszthetik az emberi potenciált, elősegíthetik az iparágak növekedését és erősíthetik a globális gazdaságokat, ám ezek gyors bevezetése kockázatokat is jelenthet. Ez a kockázat az általuk felsorakoztatott számadatokból valóban világosan látszik, de a következmények továbbgondolására az elemzők már nem vállalkoznak, hanem azt a döntéshozókra hárítják. Pedig elég egy pillantást vetni a szépen szerkesztett statisztikai adataikra ahhoz, hogy belássuk: azok a fordítók, szinkronszínészek, a Call Centerekben dolgozók stb., akiket elbocsátanak és a munkájukat az LLM-ekkel helyettesítik, nem tudnak minden további nélkül átlépni azokba az új munkakörökbe, amelyeket az elemzés felsorol mint új foglalkozásokat. Igen, az elemzés szerzői emlegetik az egész életen át tartó tanulás és a felnőttképzés fontosságát, ám ez mind-mind roppant idő- és pénzigényes folyamat lesz. A munkaerő nagy számú és gyors felszabadítása és a lassú átképzése és visszaalkalmazása közötti időbeli távolság jelentős gazdasági, társadalmi feszültségek forrását jelentheti a nem is olyan távoli jövőben.
A felhasznált források:
SAG-AFTRA and Replica Studios Introduce Groundbreaking AI Voice Agreement at CES
Duolingo cuts 10% of its contractor workforce as the company embraces AI
World Economic Forum: Jobs of Tomorrow: Large Language Models and Jobs. White paper.
Kép: DALL-E
2024-01-11